2021. március 10., XIII. évfolyam 1. szám

 
 
 

Kedves Öregdiáktársaim!

Éppen 300 éve, 1721. március 7-én a Piarista Rend generálisa, önálló rendtartománnyá tette a magyar provinciát. Kérjük Kalazanci Szent József közbenjárását, hogy ez a sok nehézség ellenére bőséges termést hozó, és nekünk, öregdiákoknak élethosszig tartó muníciót adó közösség növekedjen tovább, erősödjön újabb hivatásokkal! Hosszú századokon át tanítsa, nevelje és evangelizálja a fiatalokat!
Különleges lehetőség, hogy éppen egy ilyen jeles évfordulón küldhetjük ki megújult Hírlevelünket. Örömmel köszöntelek Titeket, kedves Olvasók ezen a felületen, és nagy örömmel köszöntöm a megújult Hírlevelet. Mikecz Tamás alapító szerkesztőként 2009-ben hozta létre a Diákszövetség életében ezt a műfajt. Most új formában, áttervezett rovatszerkezettel, új technológiai alapokon folytatja a munkát egy lelkes szerkesztőbizottság: névsorban Mikecz Tamás, Móczár Gábor, Morvay Levente és főtitkárunk, Török Bernát. Bizakodással tölt el, hogy a Renddel közösen kialakított „Alumni stratégia” szerint az intézményekben megkapták megbízatásukat az „Alumni felelősök”, akiknek egyik feladata, hogy aktuális információkkal lássanak el Titeket.
A Hírlevél alapvető küldetése, hogy a piarista család tagjainak összetartozását erősítse. Ezt a missziót akkor képes betölteni, ha közel lép a Rendhez, a Rend intézményeihez, a piarista közösségekhez, ezen belül az öregdiákok közösségeihez is. Közel lép hozzájuk, mintát vesz, és megmutatja gazdagító életüket. Ti, a Hírlevél olvasóinak túlnyomó többsége, ehhez a családhoz tartoztok, talán mert megérintett Kalazancius lelkisége, mert isten- és emberképeteket és társadalomszemléleteteket is ez a közeg formálta. 
Olvassátok a Hírlevél számait nyitottsággal, de arra is kérlek Titeket, hogy osszátok is meg velünk azokat az aktuális információkat, amik a piarista család az életével kapcsolatosak!

Öregdiák barátsággal:

Strommer Pál
a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke

 
 
 

Ünnepeljünk együtt!

A Piarista Rend Magyar Tartományának honlapján tematikus oldal nyílt a 300 éves évforduló kapcsán. Történelmi összefoglalóval, érdekességekkel, visszaemlékezésekkel. A nyitó oldalon Szakál Ádám Sch.P. tartományfőnök videójának megtekintését is ajánljuk. 
Tovább...

Távoktatás és iskolai élet a Piarista Gimnáziumban

A világjárvány az életünk szinte minden területére hatással van. A következő videó azt mutatja meg, mennyiben változott meg az iskolai élet, hogyan alkalmazkodnak hozzá az oktatás-nevelésben Mosonmagyaróváron.
Tovább...

Isteni „vakcinák” címmel nyílt virtuális kiállítás

A 18. századi népi vallásosság csodás emlékei címmel virtuális kiállítást nyitott Facebook-oldalán a Piarista Múzeum. A Magyar Kurír oldalán megjelent rövid cikk összefoglalót nyújt, illetve tartalmazza a pontos internetes címet is.
Tovább...
 
 

Leendő elsős osztályfőnökeink bemutatkozása

Az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2021. április 15–16-án kell beíratni. Bemutatjuk a leendő osztályfőnököket Mosonmagyaróváron.
Tovább...

Miért a hittan? – Udvardy György érsek érvei

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának elnöke osztotta meg gondolatait az iskolaválasztás és hittanoktatás kapcsán.
Tovább...
 
 

Online Piarista Szalon március 11-én

Szeretettel hívunk mindenkit az első Online Piarista Szalonba!

Téma: A világháló társadalmi hatásai
Időpont: 2021. március 11. 17:30 óra
Vendégeink: Szendrői Balázs és Vedres Balázs
Moderátor: Török Bernát MPDSZ főtitkár
Internetes csatlakozási lehetőség címe a mellékelt részletes meghívóban.

Tovább...

Rózsafüzér

Március 29-én, ½ 6-kor mondjuk 5. rózsafüzérünket a piarista kápolnában a magyar piarista rendtartományért és a piarista iskolákért. A Szent Három Nap közelségében a Fájdalmas Rózsafüzér a legalkalmasabb, hogy a piarista iskolák égi Édesanyjához forduljunk közbenjárásért a magyar ifjúság érdekében.

Várgedő Tamás

Tovább...

Elhunyt Kiss Csaba öregdiákunk, solymári plébános

2021. február 16-án, életének 40., papságának 14. évében súlyos betegségben, szentségekkel megerősítve tért haza Teremtőjéhez.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!

Isten veled, Kacsa!

Tovább...
 
 

SZJA 1% - 2021 Ne feledd!

 

 

Idén is rendelkezhetsz az adód 2x1%-áról!
A személyi jövedelemadó 1%-ról valamely társadalmi szervezet vagy alapítvány javára rendelkezhetünk.

Ha szeretnéd támogatni a Diákszövetség törekvéseit, akkor a Magyar Piarista Diákszövetséget tüntesd föl kedvezményezettként! Adószáma: 19013581-1-41

A másik 1% valamely egyháznak ajánlható fel. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011

 
 
  Tovább...  
 
 

A piaristák és a pestis

 

 

 

A Piarista Rend központi honlapján egy figyelemre méltó írás jelent meg a korábbi pestis járványokban való helytállásról. A COVID-19 világjárvány különös aktualitást ad a történelmi alapossággal elkészített cikknek. Elérhető angol és más világnyelveken.

 
 
  Tovább...  
 
 

A szentek nem hibátlan diktátorok

A szentek nem hibátlan diktátorok – Hiánypótló kutatás, amely a Mindszenty-kérdést is tárgyalja. Tomek Vince piarista generális hagyatékának kutatása után jelent meg Kálmán Peregrin OFM "Mindszenty, Tomek, Barankovics – Arcvonások és fordulópontok a keleti politika világában" című kötete a Szent István Társulat gondozásában.
Tovább...

Hiszekegy

Lénárd Ödön (Budapest, 1911. szeptember 11. – Kismaros, 2003. május 23.) piarista szerzetes, a kommunista hatalommal való szembenállása során minden személyes áldozatot vállalt, emiatt három koncepciós perben is elítélték. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából töltötte fel az ő versét a Magyarságkutató Intézet.
Tovább...

Férfizarándoklat

Egész napos gyalogos férfizarándoklatra hív Michels Antal és Móczár Gábor öregdiák-társunk 2021. május 1-jén, szombaton Budapesten. Szent József évében, az ő közbenjárására Krisztust kérjük, hogy a férfi lét erőforrásait, az egyházunkért, nemzetünkért, családjainkért érzett felelősséget, áldozatkészséget erősítse meg bennünk.
Tovább...
 
 
 

LEGYÉL A SZERKESZTŐTÁRSUNK!

Ezen az ONLINE BEKÜLDŐ FELÜLETEN várunk minden olyan jó
szándékú írást, fényképet és internetes tartalmat, amely a Diákszövetségnek
a piarista kapcsolatokat erősítő küldetésével és értékrendjével összhangban van.
A beküldött anyagokra nem mindig van lehetőségünk külön reagálni, illetve
terjedelmi okokból azok nem feltétlenül kerülhetnek bele a hírlevélbe.

A hónap végén kiküldésre kerülő hírlevelek lapzártája mindig folyó hó 20. napja.

TERJESZD TE IS A HÍRLEVELET!

Kérjük, továbbítsd hírlevelünket minden olyan barátodnak, ismerősödnek, akik a piarista iskolák és öregdiák-élet iránt érdeklődhetnek - köszönjük!

Ha valaki szeretné rendszeresen kapni a hírlevelet vagy esetleg le kíván róla iratkozni, katt ide: FEL- ÉS LEIRATKOZÁS

A korábbi évfolyamok hírlevelei között böngészhetsz az ARCHÍVUMBAN

 
 
 
 

IMPRESSZUM:

Kiadja a Magyar Piarista Diákszövetség
Felelős kiadó:
Strommer Pál elnök

Alapító szerkesztő:
Mikecz Tamás

Szerkesztőbizottság:
Morvay Levente, Móczár Gábor,           
Mikecz Tamás, Török Bernát

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Honlap:
www.mpdsz.hu

Közösségi média:
www.facebook.com/MagyarPiaristaDiakszovetseg

Szerkesztőség:
kommunikacio@mpdsz.piarista.hu

Irodai cím:
1052 Budapest, Piarista köz 1.